Adásban:
Most

május 2015

RENDŐRSÉGI HÍREK - AZ ELMÚLT 24 ÓRA TÖRTÉNÉSEI

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására. A tegnapi napon a megye rendőrei két férfit és két nőt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

FLORIDAI DIÁK JÁSZBERÉNYBEN

A Szent István Egyetem testvériskolai kapcsolatain keresztül tavaly először járt Jászberényben, Eddi Wiliam, a Floridai Öbölparti Egyetem pedagógusa. Az élményekben gazdag látogatás mély nyomott hagyott benne, megkedvelte Magyarországot, Jászberényt és az itt élő diákokat. Elmondása szerint városunkat tekinti második otthonának.

HETI HOROSZKÓP - MÁJUS 25 - 31.

Kos (március 21.-április 20.)
Nem lehet panasza a mai napra, mert minden az elképzelése szerint alakul. A vártnál nagyobb nyereségre tesz szert, és ez kellemes meglepetéseként éri. Szerelmi téren sem kell kudarctól tartania, mert még egy lépést sem kell tennie ahhoz, hogy célba érjen. Sikerén felbuzdulva, fontos, hogy ne viseljen túl nagy mellényt, mert lehetnek még ennél rosszabb napjai is.

ZAGYVA-HAJTA GYALOGOS TELJESÍTMÉNYTÚRA

Amit Faragó Laci bácsi tanár úr és kis csapata ezelőtt 25 évvel elkezdett, azt az idén is tovább folytatták a Jászberényi Triatlon Egyesület tagjai. Azaz immár 26. alkalommal indították útjára a Zagyva-Hajta gyalogos teljesítménytúrát, ami minden bizonnyal rekordnevezéssel íródik be e hagyományos rendezvény történelem könyvébe.

Oldalak

ONLINE TV

LÁJKOLD FACEBOOK OLDALUNKAT!