Adásban:
Most

A LÁTHATÓSÁG ÉLETEKET MENTHET

Fokozottan ellenőrzik Abonyban a kerékpárosokat az elkövetkezendő időszakban. A figyelemfelhívó és baleset-megelőzési akció célja, hogy a kerékpárral és gyalogosan közlekedők figyelmét felhívják a biztonságos közlekedés és a láthatósági szabályok betartására, segítve ezzel a balesetek megelőzését.
 
Pénteken, a kerékpárral közlekedők szemléjén mi is jelen voltunk, ahol Kapás Béla r. törzszászlós és kollégája, Ondok Zsolt r. főtörzsőrmester kerékpárosokat állítottak meg városszerte és igazoltatták őket. Tájékoztatták őket a biztonságos közlekedés előírásairól, ellenőrizték a lámpák meglétét és használatát. Aki átment a „vizsgán”, láthatósági mellényt kapott ajándékba.
 
Abonyban népszerű közlekedési eszköz a kétkerekű, amihez nem kell ugyan vezetői engedély, de nem árt, ha a kerékpárosok is tisztában vannak a KRESZ szabályaival, és hasonlóan az autósokhoz, alkalmazzák a megfelelő kivilágítást. Ha a közlekedésben részt vevők betartanák ezeket a szabályokat, az ebből adódó balesetek egy része megelőzhető lenne.
 
A KRESZ szabályai szerint:
 
„A lakott területen kívüli út úttestjén, leállósávján, útpadkáján tartózkodó gyalogosnak/személynek - ide nem értve a gyalogosok zárt csoportban történő közlekedését - éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie.”, valamint
 
„A kerékpárral éjszaka és korlátozott látási viszonyok között abban az esetben szabad közlekedni, ha a kerékpáron vagy a kerékpároson
a.) előre fehér-, hátrafelé piros színű, folyamatos vagy villogó fényt adó lámpát és fényvisszaverőt helyeztek el, és
b.) lakott területen kívül kerékpáros fényvisszaverő mellényt (ruházatot) visel.”
 
Az Abonyi Rendőrőrs munkatársai arra kérik a közlekedés résztvevőit, hogy tartsák be a közlekedés szabályait!
 
Fehér lámpa elöl, piros hátul, igazolványok - csakúgy, mint az autósoknak, a bicikliseknek is szem előtt kell tartaniuk az előírásokat, hogy a közlekedés biztonságosabbá váljon.
 
Forrás: www.abony.hu - Darányi Erika
Fotó: Szilágyi Tamás

ONLINE TV

LÁJKOLD FACEBOOK OLDALUNKAT!