Adásban:
Most

Magas István Emlékverseny

Október 23-án került megrendezésre a XII. Futabony Magas István Emlékverseny, mely egyben Ötpróbás pontszerző lehetőség is volt. A versenyzők, különböző korcsoportokban indulhattak, az óvodástól a seniorig minden korosztály megtalálhatta a saját kategóriáját. Kissé szemerkélő esőben, de elindult a rajt az idei Magas István emlékversenyen. Természetesen a legkisebbek kezdtek , a legrövidebb távval, s a verseny után azonnal meg is kapták az aranyérmeket.

A Futabonyt már 12 éve rendezik meg a városban, ehhez kapcsolódott nyolc évvel ezelőtt a Magas István emlékverseny is, amikor az 56-os forradalmár emlékére táblát avattak a mostani gimnázium épületének falán.

Magas István és a forradalom emlékére tehát 1956 métert futottak a serdülők és a gyerekek a versenyen. Az ovisok után a kisiskolások következtek a sorban. Köztük igazi triatlonisták is indultak. Kinek jobban, kinek nehezebben sikerültek az egyre növekvő távok. A nagyobbak közül persze már sokan tisztában voltak azzal, kinek a tiszteletére futnak ezen a napon. A gyerekek mellett a szülők sem hiányoztak a programról. Ha nem is futottak lelkesen bátorították a csemetéket.

A leghosszabb távot természetesen a felnőttek futották, az ötpróbás pontszerzés mellett, akadt, aki felkészülésnek tekintette a távot. Ahogy haladt előre az idő, úgy vált egyre jobbá is. Így a résztvevők nagy része várhatóan jövőre is visszatér, a jó hangulatú, de mégis erőt próbáló eseményre.

 

ONLINE TV

LÁJKOLD FACEBOOK OLDALUNKAT!