Adásban:
Most

NEMZETI BORMARATON ABONYBAN

Szombaton délben eldördült a rajtpisztoly Abony központjában. A maratonra becsatlakozó futók,kerékpárosok rendőrségi kísérettel hagyták el a települést a Kossuth térről a Nagykőrösi út irányába. A maraton utolsó előtti napján érkeztek meg a sportolók kerékpárháton Újszászról Abonyba, ahonnan a jelentkezők futással folytatták tovább az utat Törtel felé. Abony városát Szobonya Nikolett képviselte, aki gyermekkora óta sportol – ami nem is csoda, hiszen sportos családba született. Úszással kezdte, majd futással folytatta, végül az atlétika szerelmese lett. A Fergeteg Triatlon SE versenyzője volt, de egyetemi tanulmányai miatt manapság ritkán van itthon. Mostanában egyetemi futóversenyeken indul. A Nemzeti Bor Maratonhoz való csatlakozás apropóját az adta, hogy szőlészet szakon tanul a Szent István Egyetem Természettudományi Karán, és sok borász ismerőse is van. Így a szőlő és bor is érdekli, a futás pedig a vérében van. Labát Sándor versenyző Törtelről érkezett, tehát ő hazáig szaladt, ahol három gyermeke már izgatottan várta. Korábban versenyzett is, de ma már a család élvez elsőbbséget. A futók 11,3 kilométeres szakaszt teljesítettek Abony és Törtel között.
 
Gratulálunk Niki!
 
Fotó és szöveg: Darányi Erika

ONLINE TV

LÁJKOLD FACEBOOK OLDALUNKAT!